
A találkozó célja, hogy elősegítse a civil kerekasztalok, fórumok közötti kapcsolatokat, információáramlást, továbbá a Vas megyében tevékenykedő civil szervezetek megismerhessék az ország különböző településein működő Kerekasztalok jó gyakorlataival, azok hasznosításának lehetőségeit.
A rendezvényen részt vett dr. Fülöp Attila – nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, aki a civil szervezetek aktualitásairól tartott színvonalas előadást, ami fórummá alakult, ahol hasznos eszmecsere folyt.
Ezután következett a Civil Kerekasztalok tevékenységeinek, jó gyakorlatainak bemutatása. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal munkáját Bódi Györgyné dr. a SCK elnöke ismertette.
A rendezvény helyszíne Herényiek Háza, (Szombathely, Béke tér 7.) volt. Munkájuk példaértékű, érdemes a honlapjukon www.herenyiek.hu/ tájékozódni tevékenységükről.
A szakmai tanácskozás mellett a szervezők – a Szombathelyi Civil Kerekasztal együttműködve a Vas Megyei Civil Információs Centrummal – megismertettek bennünket Szombathely nevezetességeivel ( a város Szent Márton emlékei – a történelmi sétaút mentén, megtekintettük a Székesegyház látványos várostörténeti fényjátékát és elvittek bennünket Kőszegre is.
A résztvevők arról döntöttek, hogy ezt a jó gyakorlatot folytatni kell. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal vállalta, hogy 2017-ben ők szervezik meg a CIVIL FÓRUMOK, CIVIL KEREKASZTALOK országos találkozóját.
A találkozón részt vett még Fekete Lászlóné és Borók Sándor SCK tagok.