
Országos Boldogságprogramunk második hónapjához érkeztünk, az optimizmus gyakorlásához. Optimista hozzáállással és cselekedetekkel sokat tehetünk boldogságunkért, örömöt vihetünk saját és mások életébe is. Feladatok közül az optimista mese volt a legkedvesebb feladat, ennek írása közben, igazán lelkesek voltak a klubtagok.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kobold. Hosszú szakálla és hegyes füle volt. Nagyon szeretett a napsütésben sétálni. Egyszercsak elért egy nagy-nagy települést, amelyet Boldogságfalvának hívtak. Boldogságfalván mindenki boldogan élt. Egyszercsak vele szembe jött a király, aki elkezdett nevetni, miközben pillangókat kergetett. Ahogy szaladt, egyre közelebb került egy szakadékhoz. És amikor már nem érte a lába a földet, azt vette észre, hogy Ő is repül, együtt repül a pillangókkal.” :)
Családias hangulatban meghitt légkörben telt a találkozó, egy új tagot is üdvözölhettünk.
Megemlékeztünk arról is, hogy egy éves lett a Happy Klub Salgótarján, hiszen tavaly a program második hónapjában csatlakoztunk, a Boldogságprogramhoz.